2020 Július 3

Csodahelyek Magyarországon

A Tarcali-bányató és az Áldó Krisztus szobor

A Zempléni-hegység és az Alföld találkozásánál elterülő Tokaj borvidék méltán csalogatja a magyar és a külföldi látogatókat a csodaszép környezetével. A hely évszázadok óta bortermeléssel foglalkozik, aminek köszönhetően a turizmus is nagy mértékben fellendült ezen a vidéken. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szőlőn és a borászatokon kívül ne volna erre látnivaló, SŐT! a hegyes-dombos környezet és a 27 település bőven ad természeti és kulturális látnivalót az ide érkezőknek.

Kezdjük a sort a Tarcali-bányatóval és onnan sétáljunk fel az Áldó Krisztus szoborhoz. A szobor érdekessége, hogy öt gránittömbből áll, mely 8,5 méteres magasságával és közel 50 tonna súlyával, Európa legnagyobb Jézust ábrázoló gránit szobra, ami nem mellesleg csodásan fest a tarcali naplementében.

https://www.facebook.com/groups/csodahelyek.magyarorszag/

 

Szarvas, Mini Magyarország makettpark

Közel száz híres magyar és egykori történelmi magyarországi épület között barangolhatunk az ország egyetlen interaktív parkjában, a Mini Magyarország makettparkban, illetve hazánk legnagyobb arborétumában, Szarvason. A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, Szarvason, megelevenedik történelmünk.A rendkívül részletgazdag, speciális technológiával készült makettből álló park nem csak lélegzetelállító látványt, de interaktív élményt is nyújt.

http://minimagyarorszag.hu/

 

Prédikálószék, ahonnan a Duna-kanyar legszebb panorámája nyílik

Nemcsaka Dunakanyar, de hazánk egyik legszebb panorámája nyílik a Visegrádi-hegység legmagasabb pontjáról. A 2016 őszén átadott kilátó lélegzetelállító félköríves panorámát nyújt a Dunakanyarra és bár, ami a kilátást illeti, a Prédikálószék önmagában is megállja a helyét, a háromemeletes kilátóról a másik oldalon egészen a Csóványosig, sőt annál is távolabb ellátni. A kilátó ezenkívül tematikus kiállításként is szolgál: környékbeli legendákat, történeteket, magyar királyok életéből vett jeleneteket mutat be.A Visegrádi-hegységtől a Duna által elválasztott Szent Mihály-hegy és a háttérben a Csóványosig emelkedő Börzsöny, valamint a Duna közelsége együttesen olyan magasságkülönbségeket rajzolnak ki, hogy a Prédikálószéken állva a táj fölött érezhetjük magunkat. Az egykor 1300 métert is meghaladó magasságú vulkáni kráter lejtője megcsúszott, óriási mennyiségű anyag omlott alá, kirajzolva ezzel a mai Visegrádi-szoros völgyét.  A 639 méteres csúcsra több útvonalon is ellátogathatunk, attól függően, hogy milyen fizikai állapotban vagyunk, illetve van-e kedvünk egy hosszabb túrával felfedezni a mesés tájat.

Előző hír Következő hír

Hírek

Brazil Nagykövetség

Kiállítások

Tovább

Bomo Art Budapest, a hely, ahol minden egyedi

Bomo Art Petit néven, új üzlettel dicsekedhet a már három bolttal rendelkező Bomo Art Papírbolt.

Tovább

Az Országos Kéktúra útvonal szakasza / XX. rész

Folytassuk a Cserhát felfedezését!

Tovább

Téli kikapcsolódás

4 iglu Budapest belvárosában

Tovább