2020 Október 2

Őszi kiállítások

Bodies 2.0

A kiállítás élénken adja át az emberi szervezettel kapcsolatos ismereteinket egy egyedülálló, impozáns és méltóságteljes környezetben. 

A látogatóknak lehetőségük lesz megismerni mindazokat a szerveket, amik a gondolkodásért, a légzésért vagy akár a mozgásért felelősek, valamint a vérkeringés “autópályáit”, ami a motort folyamatosan mozgásban tartja. A plasztinációs eljárással konzervált testek egy olyan, viszonylag új tartósítási módszer, ahol a testből elvonják a vizet és a lipideket, majd azt folyékony műanyaggal helyettesítik, ami megszilárdulás után egy szilárd, tartós anatómiai mintát formál.

https://bodies-kiallitas.hu/

World Press Photo 2020

A kiállítás Budapesten idén már a harmadik alkalommal fogadja a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. szeptember 24-től október 25-ig. 

A World Press Photo minden évben a világ egyik legzajosabb fotós eseménye. Ezrek jelentkeznek a mindent eldöntő versenyre, majd összességében több mint négymillióan nézik meg a fényképekből készült vándorkiállítást.  A kiállítás 151 felvételét a nemzetközi zsűri 73996 fotóból válogatta. Az utazó kiállítást világszerte 120 helyszínen több mint négymillióan tekintik meg. Az elmúlt két évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás világviszonylatban a második leglátogatottabb volt. Idén is van magyar díjazott! Esther Horvath a környezet kategóriában kapott első díjat.

https://www.jegymester.hu/hun/Production/130149/World-Press-Photo-Kiallitas

360 Design Budapest! - Világszínvonalú formatervezők a főszerepben

A résztvevők online és offline kiállításokon, élő és virtuális túrákon keresztül ismerhetik meg a designipar kortárs remekeit és különleges termékeit.  A 360 Design Budapest során meghatározó magyar designerek munkái kerülnek bemutatásra, valamint kiscsoportos tárlatvezetések során egyedi módon lehet bepillantást nyerni a hazai designtárgyak szellemiségébe és értékébe.

https://designweek.hu/2020/

38. Magyar Sajtófotó Kiállítás

A sajtófotó kiállítás közel négy évtizede a legjobb alkalom a közös emlékezésre. A fotóriporterek munkáin keresztül újra láthatjuk, felidézhetjük az előző esztendő legfontosabb politikai eseményeit, szomorú és vidám történéseit, az egyre nagyobb hangsúllyal jelentkező globális és helyi környezeti változásokat. Felidézhetjük a kiemelkedő sportversenyeket, eredményeket, visszaidézhetjük a legemlékezetesebb kulturális rendezvényeket és újra szembesülünk a sokszor elszomorító, megoldatlan társadalmi problémákkal vagy éppen örülhetünk annak, ha a képek a helyzet javulásáról számolnak be.

https://capacenter.hu/kiallitasok/38-magyar-sajtofoto-kiallitas/

Előző hír Következő hír

Hírek

Őszi szabadtéri programok - magyarországi kalandparkok

Számtalan kültéri program hívogat bennünket - lépj ki a komfortzónádból!

Tovább

Lelki és fizikai egészségünk megőrzése

Ahhoz, hogy kellő meghittséggel készüljünk az Ünnepekre szükségünk van a lelki és testi egyensúlyunk megtartására. Ehhez szeretnénk ajánlani egy-két ötletet.

Tovább

EDDZ ÉS SPÓROLJ IDŐT VELÜNK!

20 perces személyi és cardio edzés a Bank Centerben az E-Fit-tel

Tovább

Az Országos Kéktúra útvonal szakasza / III. rész

Fedezzük fel a Visegrádi-hegység szakaszát.

Tovább