Kérem, mondjon néhány szót a cégéről!
Egy klinikai kutatási szervezet vagyunk, és feladatunk új és korszerű gyógyszeripari termékek fejlesztése és bevezetése. Tevékenységünk végső eredménye a hétköznapokban a gyógyszertárak polcain jelenik meg. Amikor Ön elmegy a patikába egy levél lázcsillapítóért, akkor gondoljon arra, hogy minden egyes termék mögött kiterjedt tudományos kutatás folyik. Cégünk ennek a folyamatnak a része.
Miért választották a Bank Centert és mi az, amit a leginkább szeret benne?
2008-ban jöttünk a BC-be, ennek már több, mint tíz éve. Először is az épület lokációját említeném meg, mert ez a legvonzóbb benne, de persze a BC épülete önmagában is nagyon látványos. Az irodánkból a kilátás egyenesen lenyűgöző a park és a patinás épületek felé, de a ház a kiváló helyrajzi adottságai mellett számos jó szolgáltatást is kínál.
Milyen szolgálatásokat ajánlana az irodaház közelében?
A Bank Center közelében sok jó étterem és kávézó található, ahol elfogyaszthatunk egy kellemes ebédet, vagy csak egy csésze kávét. Kicsit unalmas is volna minden nap ugyanott ebédelni, de a helyzetünk kiváltságos, hogy ennyi hely közül választhatunk. Nagyon kényelmes, hogy a házon belül is igénybe tudunk venni néhány szolgáltatását, mint például mosodát, a szabót és fitnesztermet a -1 szinten. Néhány háztömbnyire innen van egy DM és néhány egyéb üzlet, amiket gyakorta látogatunk.
Mi a kedvenc ebédet kínáló étterme a Bank Center szomszédságában?
A Hummus bár az egyik kedvenc ebédelő helyem a közelben, itt gyors a kiszolgálás és az ételek is egészségesek, könnyűek. Picit távolabb egy nagyon jó és főleg a reform táplálkozást támogató bájos kis étterembe csöppenhetünk, aminek Fruccola a neve. A Bank Centerben működő önkiszolgáló étterem is gyors és jó minőségű ételeket kínál.
György számára a Bank Center nem csak egy épület, hanem a történelem egy része is. Olvassa el, miért gondolja ezt így.
Ismerjék meg Katalint, aki ugyan nem irodaház-párti, a Bank Centerbe mégis szeret bejárni.
Graeme Hutchison már 5 éve Magyarországon él és most megosztja velünk, milyen szolgáltatásokat ajánl az irodaház közelében.
Koszti Tamás elmagyarázza, mit jelent pontosan, hogy a TEQTOS hatékonyságjavítással és folyamatfejlesztéssel foglalkozik.